Sohasem késő!

Írta: Vadóc Tamás

Talán mindannyiunknak megfordult már a fejében az a gondolat, hogy „ehhez már öreg vagyok”, vagy hogy „erre már nincs időm”. Az igazság azonban az, hogy nem tizenévesen dől el az életetek, és ha úgy érzitek, szükség van a váltásra, akkor mindenképp lépjetek!

Nézzük csak meg, hogyan is működik a mai világ, azonban hogy a felesleges részletekkel ne legyünk traktálva túlzottan, tekerjünk előre a kamaszkorig:

• 13-14 évesen, az általános iskola végén el kell döntenünk, hogy további „mindegy, csak tananyag legyen” elven gimnáziumban folytassuk a tanulmányainkat, vagy pedig már ennyi idősen esetleg elkezdjünk valamilyen szakma után nézni egy szakközépiskolában. Érzitek, hogy ennyi idősen nagyon nehéz felelősségteljes döntést hozni, és nem elég, hogy a hormonjaink meg vannak ebben a korban bolondulva, még az életünkről is döntést kell néha hoznunk?
• 17-18 évesen, az érettségi évében, a 12. osztály végén újabb nagy döntést kell hoznunk az életben: megelégszünk a középiskolai végzettséggel, és úgy érezzük, hogy ezzel próbálunk az életben szerencsét, vagy esetleg megyünk OKJ képzésre egy szakmát kitanulni, vagy esetleg a mai világban már elvárt egyetemtől várjuk a megváltást? És ha az utóbbiak közül kell válogatni, akkor mit tanuljunk? Mit dolgozzunk? Hova menjünk tovább? Miért ide, miért nem oda? Hányadiknak jelöljem ezt meg?

Vegyük észre azt, hogy egy rohanó világban vagyunk, ahol folyton döntések gyors meghozatalára vagyunk késztetve. Alig gondoltuk át az életünk egyik apró kis részét, már ott villog a kis LED, hogy „hoppá, rám is gondolnod kell, velem mi lesz?”. Emiatt hajlandóak vagyunk azt hinni, hogy már nincs lehetőségünk változtatni, már túl késő ahhoz, hogy munkahelyet váltsunk, hogy más iskolába járjunk, hogy más emberekkel ismerkedjünk, hogy ide utazzunk, hogy azt csináljuk, amiben tehetségesek vagyunk, amit szeretünk.

Én ezen emberek egyike vagyok. Sok-sok évet eltöltöttem egy olyan középiskolában, amit nem szerettem, mert nem érdekelt, amit tanultam, majd sok-sok éve „szenvedek” egy olyan egyetemen, amit szintén nem szeretek, mert inkább külső befolyások, behatások miatt választottam, nem pedig józanul, átgondolva, alaposan megtervezve. Sajnos sok ember nem olyan szerencsés helyzetben van, hogy fiatalon az életét előre meg tudja tervezni, akármennyire is ezt várják tőlünk.

Ugyanakkor hosszas gondolkodás, idegeskedés, álmatlan éjszaka és aggódás után úgy döntöttem, megnyomom a STOP gombot, és újra tervezem az életem. És bevált!

Első körben: Mindenki, aki úgy érzi, nem szereti, amit csinál, mert neki nem ez az életcélja, nem ebben tehetséges, nem ez az, amiben örömét leli, tegyen hasonlóan. Állítsa meg az időt – persze nem szó szerint.

Második körben: Keresse meg azt, hogy mi az, amit másképp kellett volna megtennie, mi az, ami a számára kedvezőtlen döntésének meghozatalában részt vett, és korrigálja. Gondolkodjon el mindenki, hogy miért is kellene olyasvalamit tennie, amit nem csak, hogy nem szeret, de ráadásul másban, amiben viszont kitűnő lenne, sokkal jobban tudna csinálni, mint a „vetélytársai”.

Harmadik körben: Tegye meg a javításhoz szükséges első lépéseket. Ha mást szeretnél tanulni, akkor gondoskodj róla, hogy a legközelebbi adódó alkalommal készen állj a váltásra: Intézd a felvételt, az iskolaváltást. Ne halogasd, ne keress kifogásokat, magadnak kell megtenned a szükséges lépést.

Ha néhány évvel ezelőtt lett volna valaki, aki ezeket a tanácsokat adja nekem, akkor lehet, hogy az első sikertelen félév után már váltok, és nem várok négyszer ennyit, míg végül nem csak a jegyeim, de az önbizalmam is kárát látja.

Váltani, változtatni sosem késő, senki nem születik úgy, hogy tudja, mit szeretne csinálni, illetve nem a magzatkorban dől el, hogy mi miben vagyunk tehetségesek. De ha már valamiben tehetségesek vagyunk, ápoljuk azt, gondozzuk, fejlesszük, és használjuk, máskülönben ugyanazzal a fejfájással, aggodalommal és „bárcsak már rég megtettem volna” gondolattal ébredünk minden reggel, mint ami nekem indította a napom minden reggel.

Sohasem késő váltani, csak legyen hozzá bátorságod, eltökéltséged, és meglátod, meg fogja érni!