Oszd be a napjaid!

Írta: Vadóc Tamás

Tudod már, hogy mit fogsz holnap csinálni? Esetleg azt, hogy holnapután? A teendők végeláthatatlan listája sokszor olyannyira meg tud minket kavarni, hogy nem tudjuk, az időnket hogyan lehetne beosztani megfelelően. Arról nem is beszélve, hogy ha felhalmozódnak a feladataink, mert mindent az utolsó pillanatra hagyunk, akkor könnyedén kicsúszhatunk a határidőkből. Egyetemistaként azt hiszem nem kell bemutatnom senkinek, milyen az, amikor a beadandót 23:59-kor adjuk le, pontosan 1 perccel a sípszó előtt, vagy amikor azt kell számolgatni, hogy melyik tárgy nem olyan fontos, hiszen a pocsék időbeosztás miatt nem tudtunk megfelelően, vagy egyáltalán haladni. Az ilyen „áldozathozatal” elkerülése érdekében célszerű ugyanúgy beosztani a napjainkat – akárcsak a sikeres emberek.

A legtöbb sikeres ember annak köszönheti azt, hogy fejfájás nélkül fekszik le és kel fel aludni, hogy pontosan tudják, mi az, amit aznap meg kell tenniük és mi az, ami számukra a teljesítési kvóta arra a napra. Ennek megfelelően megpróbáltam ugyanezt megtenni, félig-meddig bevált, félig-meddig viszont nem. Szeretném felsorolni, mi volt a bökkenő, hogyan lehet azokat a hibákat elkerülni, amiket én szerettem volna, és meggyőzni titeket arról, hogy osszátok be megfelelően az időtöket, ha azt szeretnétek, hogy ne a spontaneitás okozta problémákba ütközzetek.

Hosszú éveken át nem terveztem előre, „lesz, ami lesz” alapon tudtam le a teendőimet, és elfogadtam, ha néha nem sikerült megcsinálnom valamit, vagy épp semmit, mert azt hittem, ez a normális, és mivel sok ilyen sorstársam volt, ezért nem tulajdonítottam neki túl nagy figyelmet. Ahogy azonban haladtunk előre az időben, egyre jobban kezdett zavarni, hogy folyton falnak ütközök, amikor határidőre kellett beadandókat készítenem, ZH-kra készülnöm, vizsgákra a végeláthatatlan tananyagot megtanulni, önképeznem magam, és ha százalékolnom kellett volna magam, hogy hogyan sikerült teljesítenem az összes teendőt, nagyjából 25-30%-ra tudtam volna magam rakni. Ekkor döntöttem el, hogy változtatok.

Azt már tudtam, hogy minden naptár felesleges, ha teljesen üres, és ennek megfelelően izgatottan kezdtem el írogatni magamnak a teendőim, ami ijesztően sok lett, mire a végére írtam. Vagy lekörmöltem, vagy legépeltem a dolgokat, amiket szerettem volna, a lényeg, hogy kézzel fogható, vagy szemmel látható eredménye legyen annak, hogy igenis foglalkoztam a teendőimmel, és hajlandóságot mutattam arra, hogy el is végezzem őket.

Az első nagy hibám ott volt, hogy azt hittem, 3 felé tudok szakadni, és hogy 1 hét minimum 300 órából áll. Nagyon szépen beosztottam a napjaimat, a gond azonban az volt, hogy olyannyira túlbecsültem azt, hogy mennyi mindent tudok elvégezni, hogy végül mire végeztem a „Hétfő”-vel, már csütörtök volt, emiatt ideges, frusztrált voltam, hiszen az elvárásaimhoz képest alulteljesítettem. Ekkor dobtam a kukába azt az ötletet, hogy én tervezgetek, és első nekifutásra fel is adtam. Adtam magamnak 1 hetet, majd megpróbáltam újra.

Mikor már végre sikerült megfelelő (emberi) mennyiségű teendőt összeírnom magamnak, azt vettem észre, hogy a feladataim elvégzése helyett a kis listámat írogatom, hogy mit kellene, hogyan, s miképp elvégeznem. Ismeritek azt az érzést, amikor tanulnotok kéne, de hirtelen jó ötlet még egyet enni előtte, takarítani, videót megnézni, rajzolgatni? Ugyanez volt a tervezéssel. Lélekben megnyugtattam magam, hogy mivel a teendőkkel foglalkozom, ezért jól csinálom, amit csinálok, valójában pedig csak kifogás volt a lista írása arra, hogy ne kelljen a ténylegesen elvégzendő dolgaimmal foglalkoznom.

Ezen hibákból tanulva, nemrég elkezdtem egy kicsit módosítani az új to-do listámon. Már nem 150 teendővel és minimális alvással képzelem el a hétfő-vasárnap időszakom, és nem rajzolgatok kis figurákat a papíromra, hogy addig is mással törődjek, hanem inkább csak összeírom, amiket el kellene végeznem, és melléjük írom a határidőt, ez által mindig tudom, mit mikorra kell megcsinálnom, be tudom magamnak fejben osztani, hogy mire mennyi időt és energiát kell szánnom, hogy időben végezzek. Sajnos még mindig akadnak itt-ott bökkenők, de úgy érzem, hatalmas nagy segítség az, ha megkönnyítem a magam dolgát azzal, hogy nem mindent fejben tárolok, és nem sokkal a határidő lejárta előtt, vagy után jut eszembe, hogy „hoppá, ez még hátra van”, vagy pedig már kimaradt.