Kezdés és újrakezdés

Írta: Krisár Péter

Az iskolai védettségből való kikerülés az első lépés a felnőtté válás rögös útján. Elviekben középiskola falai közül kikerülve már kész, érett emberek vagyunk, akik készek dönteni arról, hogy milyen is lesz az életük további része. Legalábbis úgy tűnik, hogy ezt az embert próbáló feladatot kéne teljesítenünk úgy, hogy még alig tapasztalhattunk meg valamit védőbuborékunkon kívül. Vannak persze olyanok, akiknek már kész terveik vannak a jövőt illetően, akik kicsi koruk óta tudják, hogy mik szeretnének lenni. De rengetegen vannak olyanok is akik fejüket vakarva állnak érettségijükkel kezükben megszeppenve, remélve, hogy az út, amit választottak a továbbképzésre, megfelelő lesz. Lesznek olyanok, akiknek ez sikerül - viszont lesznek olyanok is, akik viszont kudarccal kell szembenézniük.

Amikor valaki szembesül azzal, hogy a cél, amit éveken át hajszolt, nem megfelelő a számára, nagy valószínűséggel félelem lesz úrrá rajta. És miért is ne lenne ez a reakciója? Egész életében erre készült, erre tréningezett csak azért, hogy mikor már csak egy lépésnyire kerül céljától, rájöjjön hogy hibát követett el, mert kiderült, hogy ez mégsem az, amit keresett. Ekkor kerül az ember egy hihetetlenül nehéz döntéssel szembe: vagy folytatja az útját, amelyet nem szeret, vagy vesz egy mély levegőt - és mer újrakezdeni.

Hatalmas teher, mivel  mindent ismét fel kell építeni az alapoktól. A komfortzóna, a nyugtató gondolatok választása sokkal egyszerűbb lehet, minthogy szembenézzünk a változással. A csalfa remények táplálása, amelyek elhitetik, hogy  „majd idővel jobb lesz” vagy „majd csak megszokom” könnyen tőrbe csalhatják az embert: egy ideig persze valóban kitartást kölcsönöznek nekünk, azonban ennek a böjtje meglesz később, méghozzá sokszorosan – hiszen most, hogy van még időnk és energiánk és a választás zavarával küszködünk, ám ahogy múlnak az évek, egyre nehezebb lesz mindent újrakezdeni. Nem könnyű belátni, hogy egy másik, bizonytalanabb út jobb lehet nekünk, mint a már jól ismert, kitaposott ösvényen járni - ám azok akik érzik a bátorságot magukban és mernek időben váltani, sokkal jobban járnak, mint azok akik félelemből vagy makacsságból képtelenek.

Itt persze nem csak a jövendőbeli munkahelyről van természetesen szó: maga az egyetemi képzés, a tanulmányok, amikre drága időt (és pénzt) áldozunk szintén ebbe a kategóriába esik, sőt, talán ez még fontosabb, hiszen jó eséllyel befolyásolhatja későbbi életutunkat. Éveken át tanulni olyan tárgyakat, amikről tudjuk, hogy nem leszünk képesek később hasznosítani, nem a legjobb befektetés, főleg akkor, ha csak a félelem tart vissza minket a képzés vagy az egyetemváltástól. Egy volt tanárom bölcs mondását idézve bátran kijelenthetem, hogy a „ha egy év után is még mindig érzed hogy jó helyen vagy, akkor megtaláltad a tökéletes helyet.” Ez a mondat mindig megállja a helyét, ugyanis, ha valóban úgy érezzük, hogy céljaink eléréséhez a jó ösvényt választottuk, akkor érdemes minden energiát belefektetni abba, amit csinálunk - de ha kétségek merülnek föl már az elején, vagy bármikor útközben, akkor talán a kockázatosabb út lehet a jobb választás.

Kitörni abból a körből, amit magunk húztunk körénk, nem könnyű. Ezek a döntések könnyen kihatással lehetnek életünkre, befolyásolhatják azt hogy miképp fogunk a jövőben dolgozni, mennyire leszünk boldogok – vagy épp az ellenkezőjét érik el. Bármennyire is nehéz mérlegelni a döntéseink súlyát, a legfontosabb dologról nem szabad lemondani: sose torpanjunk meg vagy alkudjunk meg olyan esetekben, amelyek megkeseríthetik a hátralevő életünket. Bármennyire elcsépelt a mondás itt mégis helyt áll: „Aki mer az nyer.” Merj bátran dönteni! Merj változtatni! Merj álmaid után menni - és előbb vagy utóbb de révbe érsz.