Státuszszimbólumok

Írta: Sági András

Gucci, Chanel, Prada, Apple. Csak párat említek a legsikeresebb márkák közül, melyeknek az értéke a több milliárd dollárt is eléri. Ezek a cégek tonnaszámra gyártják a luxuscikkeket a tehetős vásárlóknak, akik fejvesztve rohannak az üzletekbe a legújabb kínálatért. Kérdem én: szükségük van az embereknek az ilyesfajta luxusra? Tényleg nagy különbséget tesz az, hogy milyen márkájú a termék és hogy mennyibe kerül? Ezt mindenki saját maga döntse el.

Vannak olyan emberek, akiknek vagy nem telik, vagy nincs arra igényük, hogy ezeket a luxuscikkeket megvásárolják, ők beérik az olcsóbb, kevésbé túlárazott márkákkal is. Spórolni sosem árt, sőt, az se baj, ha nem a legdrágább terméket vesszük meg, szóval ezt is meg lehet érteni.

Azt viszont nem tudom megérteni,, hogy manapság, legfőképp az Y és a Z generáció tagjai szinte kasztrendszerbe sorolják önmagukat ezek a tárgyak birtoklása (vagy nem birtoklása) alapján. Én, mint kisvárosi lakos, eddigi életem nagy részében a lokális kínai boltban vettem a ruháimat, és kijelentem: élek és virulok. A ruháim tiszták, nem szétfoszlottak vagy szakadtak, s nem is nézek ki úgy, mint egy cirkuszi bohóc. Nekem ezek megfelelnek; hazudnék, ha azt mondanám, nem vágyom a sokkal drágább, fényűzőbb árucikkekre olykor-olykor, mert ez nem igaz, de nem tartom ezeket szükségletnek. A 80 000 forintos kabát és a 6 000 forintos kabát ugyanúgy kényelmes, kellemes kinézetű és tiszta. Én a 6 000 forintosat választom, mert azt a 74 000 forintot sokkal jobb, értelmesebb módon tudom elkölteni.

A fentiek alapján tehát legalább két rétegbe lehet sorolni az embereket: luxusban élőkre és normál körülményekhez szokottakra. Ez eddig oké, mindenkinek a saját magánügye, mire és hogyan költi a keresetét. Az viszont nem oké, hogy vannak olyan emberek, akik a luxuscikkeket státuszszimbólumként használják, ezzel lenézve másnak az ugyanolyan jól funkcionáló, olcsóbb ruházatát és/vagy elektronikus cikkét, mert úgy gondolják, hogy a luxus által felsőbbrendű lények a többieknél. Ezek az emberek abban tévednek, hogy a piaci márkákhoz kötik a saját értéküket. Szerintem az embert a belsője, viselkedése, személyisége, értékrendje határozza meg, nem pedig a ruházatának az ára.

Véleményem szerint, hála a médiának és az agyonreklámozott termékeknek, a Z generáció tagjai úgy nőnek fel, hogy a márkákban, a luxusban, a sok pénzben látják a boldogságot, s ezeknek a vágyakozó embereknek ez a státuszszimbólum egy olyan elérhetetlen álom, ami feleslegesen hergeli őket. Persze ne legyünk álszentek, a pénz igenis fontos a mindennapjainkban, szinte az a mozgatórugója az életnek, viszont ideje lenne megjegyezni egyszer és mindenkorra: a luxus, a márka, a pénz nem boldogít. A család, a barátok, a különféle kapcsolatok és a szeretet, igen.